Kezdődhet a korizás!

OviABC2019.11.29

Az advent közeledtével egyre több hangulatos korcsolyapálya nyitja meg kapuit a kicsik és nagyok számára egyaránt. Összegyűjtöttünk néhány tippet az első korcsolyázás alkalmára.

Mennyi idősen lehet elkezdeni a korcsolyázást?

Úgy tartják, hogy a járni tudó gyerekek képesek megtalálni az egyensúlyt a korcsolyán is, de ez nagyban függ a gyerekek testi képességeitől. Érdemes megvárni azt az időszakot, amikor a gyermek már megérti az egyszerű utasításokat, így az első megfelelő alkalom valahol 2-3 éves kor között lehet.

Milyen korcsolyát használjunk?

Az első néhány alkalommal érdemesebb korcsolyát bérelni, és csak akkor vásároljunk, ha már megbizonyosodtunk róla, hogy gyermekünk szívesen korcsolyázik. A legkisebbek (26-os méret alatt) az úgynevezett kacsával szokták kezdeni, ami egy dupla élű, gyerekcipőhöz csattal rögzíthető jégkorcsolya. Ez tökéletesen megfelelő eszköz egy kis mókához, de korcsolyázni ezzel nem igazán lehet megtanulni. Az egyélű korcsolyákhoz többnyire 26-os mérettől felfelé lehet hozzájutni,  aminek ha állítható a mérete, talán 1-2 szezont is ki tudunk húzni vele, amíg a gyermek ki nem növi. Más előnyük azonban igazán nincs. A nagyobbaknak más-más korcsolyatípusok léteznek a felhasználástól függően. Sokan választanak például általános korcsolyázásra is műkorcsolyát, vagy hokikorit. Fontos, hogy a kori jól fogja a bokát oldalirányba, de a lábszár előre dönthető legyen. A csatos rögzítés oldalirányba jól fogja a lábat, viszont ha több alkalommal szeretnénk korcsolyázni, akkor a fűzős megoldást szokták ajánlani, mivel az precízebben illeszthető a lábhoz. A láb növekedését, zokni vastagságát mindig figyelembe kell venni, és ügyeljünk a korcsolya élére is, mert az életlen korcsolya bizonytalanná teheti a mozgást.

Hogyan tanítsuk meg gyermekünket korcsolyázni első lépésekben?

Az első lépéseket ne a jégen tegyük meg, hanem bemelegítés után (karkörzés, szökdelések, guggolás) a szárazföldön élvédővel, minden irányba. Fogjuk a gyermek kezét szemből, és ha már biztosan tud lépkedni, akkor óvatosan lépjünk a jégre, és mászva, vagy térdelve szoktassuk néhány percig. Ezt követően tehetünk pici lépéseket. Ügyeljünk rá, hogy gyermekünk térde be legyen hajlítva, és a kezük sose kerüljön hátra. Több alkalom után, lassan próbáljuk meg rávezetni a csúszásra és a tolásra. Kortól és egyéntől függ a fejlődés, de ha már kezd ráérezni a gyermek, akkor lassítani is tudni kell, ezért hóekézni (egyik lábat a test felé csúsztatjuk, a térdet kissé befelé döntve) mindenképp tanítsuk meg. Előfordulhat, hogy már a 2 éves kicsiknek is megy a T- vonalas fékezés, amikor magunk után fektetjük az egyik lábat. A félelemérzetet nagyban csökkenti, ha megtanulnak a gyerekek esni, de erre, csak szakember segítségégével tanítsuk őket. 
A koripályákon gyakran nem lehet tökéletesen hallani a hangos zene, vagy a gyerekzsivaj miatt, ezért ha ilyen van, mindig kérdezzünk vissza, hogy értik-e amit mondtunk. A kicsiket nagyon hamar kifárasztja a korcsolyázás fizikailag és pszichésen is, ezért 25-30 percnél több időt ne töltsünk velük a jégen.
 
Mibe öltöztessük gyermekünket a koripályán?
 
Nagyon változó lehet a hőérzet nyitott és fedett koripályák esetében. A ruházat mindenképp legyen kellően meleg, és kényelmes, ami nem akadályozza a gyermek mozgását. Előfordulhat, hogy elég egy vastag pulcsi, de alul jobb, ha a vízálló nadrágot visel. A kesztyű és egy vastag sapka elengedhetetlen ruhadarabok a korcsolyázáshoz, mivel sérülések ellen is védenek. Csattokat, ékszereket, játékokat nem szabad használni korizás közben.
 
Milyen eszközök kellenek még a korizáshoz?
 
Védőfelszerelések: bukósisak, térvédő, fenékvédő, csuklóvédő, könyökvédő. Minden védőfelszerelés fontos egy gyermek számára, ha lehet, akkor mindet szerezzük be, de legfőképpen a bukósisakot.
A korcsolya élére vigyázni kell, élvédő nélkül kövön, betonon, fémen nem szabad járni, csak gumipadlón, vagy puha felületeken. Használat után mindig töröljük át puha ruhával, és tartsuk száraz helyen a korcsolyát.
 
Kellemes korcsolyázást kívánunk a téli napokon és szünetekben!